Rekordtermés helyett csak jó közepes várható a gyümölcsösökben

A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt – mondta Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke.

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke elmondta: a gyümölcsösökben a szakemberek most mérik fel a károkat és várhatóan a hónap végére vagy június elejére végeznek. Ekkorra várható a teljes termésbecslés is.

A viharos időjárás főként az ország nyugati területein okozott nagyobb károkat az ültetvényekben, amelyekben emiatt sok gyümölcs lehullott. Főként a korai fajták károsodtak jelentősen. A mostoha időjárást a korai meggy sínylette meg a leginkább, de az alma, a szilva és a kajszi ültetvények is.

A FruitVeB elnökének tájékoztatása szerint már a vihar előtt több helyen volt jégverés, ami szintén károkat okozott. Emellett egyes térségekben a homokverés okozott gondot. A korai cseresznyénél vízkár is jelentkezett, a sok csapadék miatt a cseresznyeszemek megrepedeztek. Volt olyan dinnyetermelő a Balaton környékén, akinek a szélvihar okozott jelentős kárt. A gyümölcsösöknek önmagában a hirtelen hőmérséklet változás sem tett jót.

Idén ezért kevesebb lesz az első osztályú gyümölcs. A károk az országban nyugatról keletre haladva csökkennek. Ugyanakkor a korábbi kedvező időjárás miatt a szezon előrébb tart, ami azt jelenti, hogy már most tudnak a termelők szállítani árut az áruházláncokba. Nehézséget jelent azonban számukra, hogy az áruházakban nagy a külföldi gyümölcskínálat, ami rontja a belföldi termelők értékesítési lehetőségeit.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gyümölcstermelők téli továbbképzése rendezvénysoro... A szakmai fejlődés minden szakember számára fontos, így a gyümölcstermesztés területén dolgozóknak is. A programon résztvevők friss információkat tudh...
Mi lesz idén a zöldség-gyümölcs ágazatban? 2013-ban döcögősen indult be a szezon, köszönhetően a hosszúra nyúló télnek. Idén azonban enyhe volt a tél és korán megérkezett a tavasz is: előbb kez...
Így maradt bio a nem bio cseresznye Személyes hangvételű cikket olvastunk a Kapanyél oldalán, mely a cseresznyefák hasznosságáról szól. Pro és kontra érvek kerülnek egymással szembe, szó...
Búza- és repcerekord Romániában Még a tavalyi rekordnál is több búza termett idén Romániában. sőt egyenesen mennyiségben az elmúlt 44 év legjobb termése volt az idei. Daniel Constan...
Orosz embargó – Magyarország a zöldség-gyümö... Magyarország haladéktalanul az EU Mezőgazdasági Különbizottsága napirendjére kérte a zöldség-gyümölcs támogatás tárgyalásának ügyét, miután Brüsszel s...
Rekordmennyiséget takarítanak be kukoricából Békés... Rekordmennyiségű termést takarítanak be kukoricából Békés megyében, a hektáronkénti termésátlag várhatóan meghaladja a 7 tonnát. Barabás Béla kiemelt...