Komoly támogatásokra számíthatnak a jövőben a borászok

A borászat hazánk egyik legfontosabb élelmiszeripari ágazata, köszönhetően híres borvidékeinknek. Ennek megfelelően sok embernek is ad biztos megélhetést. A legfrissebb információk szerint pedig az előállított borok minőségére, valamint az exportra sem lehet panasz.

Az élelmiszeripari vállalkozások 14%-ának a borászat a főtevékenysége és az itt foglalkoztatottak 4%-ának adnak munkát a borászati vállalkozások.

A Földművelésügyi Minisztérium sajtóközleménye szerint a szőlőtermesztésben tevékenykedők a mezőgazdasági terület hozzávetőlegesen 1,5%-át művelik meg, ezzel szemben bruttó termelési értékben a részarányuk 4%-ot teszi ki.

A magyarországi borexport az idei első nyolc hónapban több mint 15 milliárd forintot tett ki, ez mintegy 416 ezer hektoliter bor kivitelét jelentette. Az idei magyar borimport mennyisége ettől jelentősen elmaradt: az év első nyolc hónapjában 192 ezer hektolitert tett ki, összesen mintegy 4,3 milliárd forint értékben.

Jó évet zártak a borászok idén is, jövőre pedig sok támogatásra számíthatnak
Jó évet zártak a borászok idén is, jövőre pedig sok támogatásra számíthatnak

 

Komoly támogatás jöhet a jövőben is a borászoknak

Az Európai Bizottság 2019-2023 között újabb támogatási időszak megnyitását határozta el. Az erre az időszakra vonatkozó részletszabályok kidolgozását a Bizottság már megkezdte. A nemzeti támogatási program keretében ebben az időszakban a magyar borágazat számára ismételten rendelkezésre állhat az évi 29 millió eurós támogatás legalább 2020-ig.

A jelenlegi támogatási időszak (2014-2018) keretein belül Magyarország ebben az 5 évben 145,5 millió euró felhasználására – évente 29 millió euróra, mintegy 9 milliárd forintra – jogosult. Ilyen jelentős mértékű támogatással az ágazat a rendszerváltás óta nem számolhatott.

Az ágazat jövője szempontjából a szőlőültetvények telepítése stratégiai fontosságú lehet. Éppen ezért a legtöbb támogatást a szőlőültetvények szerkezetátalakítása és átállítása jogcímen elérhető, melyen 124 millió euró – mintegy 38 milliárd forint állt rendelkezésre. Az Európai Uniós csatlakozásunk óta erre közel 50 milliárd forintot kaptak a termelők, amely mintegy 23 ezer hektár szőlőültetvény megújítását tette lehetővé.

A borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatását 2016-tól már a vidékfejlesztési források terhére lehetett igényelni. A rendelkezésre álló támogatási keret az új forrásból mintegy 40 milliárd forint. A támogatást közvetlenül a szőlőbor előállítás célját szolgáló, borászati technológia, továbbá az üzem működtetéséhez szükséges épület építésére vagy fejlesztésére lehet fordítani.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatás borászati gépek, technológiai berendezés... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 180/2013. (XI. 4.) MVH közleménye az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológia...
A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
Rendelet készül az import borok azonosíthatósága é... Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az ...
Eddig nem volt könnyű éve a szőlőtermelőknek Nem kedvezett az idei év a szőlősgazdáknak, ugyanis az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt jelentősen elszaporodtak a szőlő kártevői és kórokozói....
Közepes szőlőtermés várható, a minőség még javulha... Néhány nap múlva már minden borvidéken megindul a szüret, a tavalyihoz hasonlóan közepes mennyiség várható, de a szőlő minősége még sokat javulhat ked...
Hogyan telepítsünk szőlőt? Keresve is aligha találunk kiskertet, amelyben ne lenne néhány tőke szőlő, egy szőlősor az út mellett, vagy egy szőlőlugas. A szőlő éppen úgy hozzá ta...