Ismét drágult a kukorica a világban

Általában növekedett a kukorica tőzsdei ára a 17. héten, de ez a hazai termelőknek félrevezető lehet, mert itthon inkább a túlárazottság jelei figyelhetők meg a fizikai piacon. A búzaárak inkább stabilak, de itthon ezen a fronton is lehetnek érdekes történések a még elfekvő készletek miatt. A Magro Gabonaindex (MGX) értéke kis mértékben, 1 százalékkal nőtt, jelenleg 10 128 ponton áll. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Enyhén csökkent a kukorica hazai prompt átlagára a 17. héten. Átlagosan már „csak” 42 823 forintot fizettek tonnájáért a Magro.hu fizikai piacterén. Még mindig jelentős mennyiségű kukorica pihen itthon a raktárakban, így egy esetleges későbbi árnövekedésnek viszonylag kicsi a valószínűsége. Sokkal inkább úgy látszik, küzdelmes lesz az eladóknak túladni a terményen az őszig vagy az újbúza érkezéséig.
Ha érdemleges forgalom továbbra sincs, említésre méltó történés azért volt a hazai árutőzsdén. Azt láthattuk, hogy az egész áprilisban tartó stagnálás után, hirtelen emelkedni kezdett a fronthavi jegyzés, Gyakorlatilag április 20-a óta napról-napra szépen lépeget felfelé az árfolyam. Az áprilist 45 800 forinton fejeztük be.
Utólag visszatekintve, most már megállapíthatjuk, hogy egész áprilisban felfelé mozogtak a kukoricaárak Párizsban (MATIF/EURONEXT). Mind a 16., mind a 17. héten pluszban zárt a fronthavi jegyzés. 163 eurós tonnánkénti árnál zártuk a hónapot, ami közel 4 százalékos havi emelkedést jelent. Ennél drágább csak tavaly év végén volt az árfolyam.
A 16. hét csökkenése után a 17. hét újra erősödést hozott Chicagóban (CBOT/CME). 5 százalékos drágulás után újra 155 USD dollár közelébe ért a tonnánkénti fronthavi jegyzés. Másfél hete onnan keményen visszapattant az árfolyamgörbe, meglátjuk, most lesz-e ereje áttörni ezt a féléves csúcsot jelentő szintet. Az árnövekedést egyértelműen a Brazíliában történtek generálják. A korábbi kedvezőtlen időjárás hiába fordult át kedvezőbe, az ottani terméskiesést tényként lehet kezelni. Csökken a kínálat.
Jelenleg 2 ezer tonna kukorica keresi új gazdáját és 2 ezer tonnányit vennének a hazai piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
  2016. már. 2016. ápr. 2016.
14. hét 15. hét 16. hét 17. hét
Átlagár (Ft/t) 41 678 40 536 42 594 43 555 42 981 42 823
Kötési mennyiség (t) 13 345 8 325 1 413 1 947 1 600 1 855
A kukorica átlagárának alakulása
A kukorica átlagárának alakulása

 

Bár az aratás még messze van, továbbra is optimista a hangulat a hazai termelők körében az újbúzát illetően. Jó közepes termésre számíthatunk, ami 4-5 millió tonnát jelenthet. Addig azonban még a meglévő hazai készleteket kellene értékesíteni, ami nem megy zökkenők nélkül. Sok helyen nincsenek egy hullámhosszon a potenciális eladók és vevők, ezért akadoznak az adásvételek. A fizikai árak stabilak, de továbbra is csak a jó minőségnek van igazán piaca. Az étkezési búzát – minőségtől függően – továbbra is 42 ezer és 52 ezer forint között, a takarmánybúzát pedig átlagosan 41 500 forintért adják tonnánként.
Az étkezési búza árának növekedése viszont a BÉT-en, ahogy azt várni lehetett, nem tartott sokáig. 44 ezer forintnál meg is állt. Mindezt igazi forgalom nélkül sikerült elérni. A takarmánybúza hasonló út után, 42 200 forinton fejezte be a hetet. Egyre kisebb tehát az árkülönbség a két termény között.
Egyre jobban kezd beszűkülni a búza árának mozgástere Párizsban (MATIF/EURONEXT). A múlt héten már csak egy 3 eurós sávon belül mozgott az árfolyam, mely folyamat 151,50 euró állt meg pénteken.
A 16. hét vargabetűje után a 17. héten egyértelműen, de kis mértékben drágult a búza Chicagóban (CBOT/CME). Az új árszínt a 480 USD-os értéket közelítette bushelenként, ami többször jelentett már leküzdhetetlen ellenállást a közelmúltban.
Aktuálisan 2 ezer tonna búza keresi vevőjét és 104 ezer tonnára van kereslet, amiből 100 ezer tonna folyamatos a hazai piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
  2016. már. 2016. ápr. 2016.
14. hét 15. hét 16. hét 17. hét
Átlagár (Ft/t) 50 000 49 977 49 971 49 724 49 684 49 449
Kötési mennyiség (t) 5 225 6 112 1 400 1 673 1 228 1 350
A búza átlagárának alakulása
A búza átlagárának alakulása

 

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Rekordok és jó minőség Több megyében a jelenlegi adatok alapján, rekordot döntött a búza termésátlaga, Tolnában közel 6 t, Baranyában több mint 5 t és a leggyengébb Szabolcs...
Bálák tűzveszélyben, ajánlatroham a Magro-n A hétnek és a kánikulának még közel sincs vége – tetőzés hétfőn -, de már több megyéből is érkeztek többezer égő báláról szóló hírek - volt, ahol álla...
Az aratás vége felé közeledve… A Magro.hu piactérre naponta átlagosan 10 új gabona vételi és eladási ajánlat kerül feltöltésre, amely többszáz tonnányi terméket jelent. A lendület a...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...