Az UHT-tej forgalmának ellenőrzését rendelt el az FM

Miután lezajlott az első tüntetés a magyar tej ügyében, majd bejelentették, hogy további demonstrációk várhatók, újabb lépéssel kerülhetünk közelebb a megoldáshoz. Az ultrapasztőrözött (UHT) tej esetében nyomon követési ellenőrzést rendelt el a Földművelésügyi Minisztérium (FM) – közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a minisztérium a tejpiaci anomáliák, illetve az országba olcsón beérkezett importtej miatt rendelte el az UHT-tejre vonatkozó ellenőrzést a nagykereskedelmi egységeknél. Az ellenőrzés folyamatban van, az eredményekről később nyújt tájékoztatást a Földművelésügyi Minisztérium.

A tejtermelők már korábban felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarországon sok a külföldről származó tej- és tejtermék. A magyar piacot leginkább a külföldről behozott UHT-tej, valamint a félkemény sajtok nagy mennyiségű importja zavarja – jelezték. A tejtermelők számára kedvezőbb piaci feltételek biztosításáért a hónap elején több helyen is demonstráltak az országban.

A tiltakozást szervező bizottság csütörtökön sajtótájékoztatón is sürgette a szigorúbb hatósági fellépést a belföldi piac védelme érdekében. Jelezték azt is, hogy folytatják a tiltakozást, kifejezetten azon kereskedő cégek ellen fognak demonstrálni a jövőben, akik nem tesznek azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított tejtermékek aránya – hangoztatták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nőtt a nyerstej termelői ára A nyerstej országos termelői átlagára idén áprilisban 17 százalékkal magasabb volt a tavalyinál. Az értéke 107,70 forint/kg volt.. A nyers tej felvásá...
Sok, jó minőségű dinnye jön, de egyre kevesebb gab... A GDP-ben nem, de a külkereskedelemben aktív részt képvisel a mezőgazdaság; Türkmenisztánnal kötöttünk kereskedelmi megállapodást; több támogatást kap...
A termelők lobbiznak a hazai tejért A tejtermelők azt kérik, hogy a kereskedelmi láncok részesítsék előnyben a hazai termékeket az importtermékekkel szemben, és ne csökkentsék a friss te...
Import tej – hazai tej: 1-0 Tovább bonyolódik a hazai tej védelme körüli harc. Egyelőre úgy tűnik, az import tej lenyomja a hazait. 2010 után csökkent a behozatal aránya, de az u...
Demonstráció a hazai tejért A hét elején még csak terv volt, de most biztossá vált: megrendezi tüntetését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) Demonstrációs bizott...
Az FM egyetért a magyar tejtermelők céljaival A tejtermelők a mai tiltakozással a fogyasztók figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy részesítsék előnyben a magyar tejtermékeket az importtal szembe...