Vetések, munkálatok – zalai körkép

Zala megyében a  napraforgó- és a kukoricaföldek több mint 80 százalékán földbe került már a mag. Süle Katalin tájékoztatása szerint a napraforgót 4980 hektáron vetették el, az olajos növény teljes vetésterülete 5800 hektár lesz.

A gazdák a tervek szerint az idén csaknem 40 ezer hektáron vetnek kukoricát, ebből 1580 hektáron silókukoricát, 350 hektáron pedig vetőmagot termelnek.

A kukoricát eddig 34 120 hektáron, a tavaszi árpát 3560 hektáron, a zabot 1190 hektáron, a tavaszi búzát pedig 2370 hektáron vetették el.

A NAK megyei szervezetének tájékoztatása szerint a vetőmag-ellátással nincs különösebb probléma, a gazdák időben gondoskodtak a megfelelő vetőmagról.

Jól haladnak a vetési munkálatok Zalában
Jól haladnak a vetési munkálatok Zalában

 

A tavaszi vetések megyeszerte vegyes képet mutatnak: a korábbi vetések számára még elég volt a téli-kora tavaszi csapadék, márciustól viszont nagyon kevés eső esett, a szél is folyamatosan fújt, ezért a későbbi vetések gyengébb képet mutatnak. A növényeknek a megfelelő kelés miatt nagy szükségük lenne a csapadékra, és a szárazabb talajba az alap gyomirtó szerek is nehezen mosódnak be.

Csaknem 31 ezer hektárnyi területen befejeződött az őszi kalászosok első fejtrágyázása. Az utóbbi években aszályos volt a tavasz és a nyár, ezért a gazdálkodók közül egyre többen térnek át más technológiára, a második fejtrágyázást például sokan folyékony műtrágyával végzik.

A zöldítés előírásainak a gazdálkodók közel 60 százaléka fehérjenövények termesztésével vagy a terület egy részének parlagon hagyásával tesz eleget. Azok a termelők, akik tavaly a birtokukban lévő mezőgazdasági területet egyfajta növénnyel vetették be, ökológiai célú másodvetéssel megfelelhetnek a zöldítési követelményeknek.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...