Tüntetésre készülnek a magyar méhészek

Magyar méhészek kezdeményezésére nemzetközi tüntetést tartanak a méhészek október 30-án Brüsszelben. A demonstrációt a Kínából az EU-ba irányuló mézimport szabályozásának szigorítása érdekében rendezik meg.

A tiltakozó akció egyik fő oka, hogy laboratóriumi vizsgálatok bizonyítják, hogy a Kínából az EU országaiba irányuló olcsó méz nagyobb hányada ipari hamisítvány. Ez a hamis méz az egészségre ugyan nem ártalmas, de a fogyasztók megtévesztésével rontja a jó minőségű, valódi méz előállítóinak piaci pozícióit és veszélyezteti a méhészek megélhetését. Az EU-ba érkező import méz 50 százaléka, az idén 70 ezer tonna, Kínából származik.

A demonstrálók követelik majd a kínai import méz mintáinak azonnali, minden összetevőre kiterjedő laboratóriumi vizsgálatát. A jelenlegi gyakorlat szerint a kötelező laborvizsgálatok csupán a minták néhány paraméterére terjednek ki, a szélesebb körű elemzése során egyes állítások szerint a hamis tételek már lelepleződnének.

A tüntetők követelik majd az import mézre vonatkozó jelölési szabályok pontosítását is. Jelenleg ugyanis az EU nem teszi kötelezővé egyes tételeken a pontos eredet feltüntetését, ez pedig alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, megfosztja a vásárlót a hamis és a valódi közötti választás lehetőségétől.

Aggódnak a hazai méhészek, ugyanis szerintük az állítólagosan hamis, kínai méz elveszi a hasznot tőlük
Aggódnak a hazai méhészek, ugyanis szerintük az állítólagosan hamis, kínai méz elveszi a hasznot tőlük

 

2004-ben már hasonló követelésekkel demonstráltak méhészek Brüsszelben – eredménytelenül. A mostani demonstráció viszont azért is sikeres lehet, mert az elmúlt években a labortechnika fejlődése már lehetővé teszi a méz összetevőinek pontosabb kimutatását, így a jogszabályi szigorítást a gyakorlatban is lehetne érvényesíteni.

Az Európai Bizottság brüsszeli székházánál sorra kerülő demonstrációhoz a magyarok mellett eddig a román és szlovák méhészek jelezték csatlakozási szándékukat.

Évente 15-20 ezer tonna magyar mézet exportálnak, nagyobb hányadát az EU tagországaiba, az eladásból hozzávetőleg 70 millió euró bevétel származik. A méhészeti ágazat 15 ezer családnak ad megélhetést. Mivel az időjárás jóvoltából az idén több a méz, az exportra szánt mennyiség értékesítését éppen az EU piacaira a Kínából növekvő mennyiségben érkező, bizonytalan eredetű méz veszélyezteti.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
Elindult a Mézes reggeli program Megkezdődött pénteken a "Mézes reggeli" elnevezésű program, amelynek célja a mézfogyasztás és az egészséges táplálkozás népszerűsítése az általános is...
Bajban a méhészek A tavalyi időjárás rontotta a méztermés mennyiségét és minőségét egyaránt. Az okokat cikkünkből tudhatja meg, és kiderül belőle az is, mennyi mézet ál...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...