Tovább emelkedtek a termelői árak

A növényi termékek 4,2 százalékos drágulása és az állati termékek árának 6,2 százalékos csökkenése eredőjeként áprilisban csak 0,4 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel azelőtt. Az árak emelkedése egyébként már nyolcadik hónapja tart.

A növényi termékek árát a burgonya felvásárlási árának 59,8 százalékos emelkedése táplálta. A gabonafélék ára csak 1,6 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 13 százalékkal visszaesett, a kukoricáé viszont ugyanennyivel nőtt.

A gyümölcsök ára 3,0 százalékkal csökkent az alma felvásárlási ára miatt, mivel nagy mennyiségben értékesítették ipari célra.

Az élő állatok termelői ára 3,6, az állati termékeké 12,0 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly áprilisban. A tej átlagára egy hónap alatt 5 forinttal, literenként 71 forintra esett, és 13 százalékkal lett alacsonyabb, mint egy éve volt.

Az év első négy hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,4 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A növényi termékek ára 5,6 százalékkal emelkedett, míg az élő állatok és állati termékek ára 5,8 százalékkal csökkent.

Az összes kiemelt növényi termékcsoportnál nőttek az árak: a legkisebb mértékben, 1,3 százalékkal a gabonánál, a legnagyobb mértékben, 48 százalékkal a burgonyánál.

A vágósertés ára 8,5 százalékkal csökkent, így az ár az év első négy hónapjában átlagosan 315 forint volt kilogrammonként – közölte a KSH.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Egyre több növény, kevesebb állat – így változott ... Javult a mezőgazdaság teljesítménye, ami a növénytermesztésnek köszönhető: 2013-ban a növénytermesztési kibocsátási volumen 22 %-kal nőtt a múlt évi a...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Állnak a munkálatok, de a kifizetések nem Nem szomjaznak többet a földek; ideiglenes a hústilalom; rizstámogatás és egyéb kifizetések; új agrárhitel jön; tovább csökkentek a termelői árak. A r...
Nőtt a sertés- és a marhaállomány Az első fél évben 82 ezerrel nőtt a sertés- és 5 ezerrel a szarvasmarha-állomány - jelentette a június 1-jei állapotok alapján csütörtökön a Központi ...
Átlagtermések és terméshozamok Befejeződött az aratás; sok alma és csemegekukorica lesz; átalakul az uniós támogatási rendszer szerkezete; jelentünk a júniusi termelői árakról; mind...
Áfa-csökkentést javasol a tejágazatban a NAK és a ... Az általános forgalmi adó (áfa) egy számjegyűre való, 27 százalékról 10 százalék alá csökkentését javasolta a tejágazatról tartott legutóbbi egyezteté...