Megérkezett az első EU-s marhahússzállítmány Kínába

Megérkezett Kínába az első európai uniós marhahússzállítmány, méghozzá Magyarországról. A konténert csütörtökön ünnepélyes keretek között fogadták a sanghaji kikötőben.

A bársonyfüggönnyel letakart, szalaggal átkötött konténer fogadásán jelen voltak a sanghaji városvezetők, a vámhivatal és a karantén hivatal illetékesei, valamint a vevő, a Greenland kínai óriáscég alelnöke.

A konténert a minőségellenőrző ponton ünnepélyes keretek között nyitották ki, levágták a plombát, a fagyasztott húsból fűrésszel mintát vettek. Az áru professzionális csomagolásban érkezett, a szakemberek pedig meggyőződhettek róla, hogy kiváló, prémium minőség.

Az első szállítmányt remélhetőleg még sok fogja követni
Az első szállítmányt remélhetőleg még sok fogja követni

 

Egyelőre három magyar vállalat kapott jogot a kínai hatóságoktól marhahús exportjára, a mostani szállítmányt a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vásárolta fel és értékesítette.

További előrelépés a magyar-kínai kapcsolat terén, hogy a Sanghajjal szomszédos Csöcsiang tartomány nyolcmilliós Ningpo városában szerdán befektetési fórumot tartottak, ahol mintegy 60 vállalat vezető képviselői számára vázolták fel a magyarországi lehetőségeket.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...