Magyarországon mintegy 13,5 millió tonna gabona termett az idén

Tényleg rekord mennyiségű termés volt tavaly hazánkban gabonából. Látszik ez abból is, hogy míg tavaly 16,3 millió tonna volt az összes gabonatermés Magyarországon, addig idén mindössze 13,5 millió tonna gabona került a tárolókba. A csökkenés az össztermésben szinte kizárólag a kukorica gyengélkedésének köszönhető, amelynek jelentősen megártott az idei időjárás.

A kukorica betakarításával a gazdálkodók már 99 százalékban végeztek. Országosan mintegy 6,4 millió tonna került a magtárakba, szemben a múlt évi 9,0 millió tonnás rekordmennyiséggel.

A tavalyihoz képest gyengébb termés ellenére a belföldi ellátás biztosított kukoricából. Exportra viszont kevesebb – 2,0-2,2 millió tonna –  jut, mint 2014-ben. A múlt évben az exportálható kukorica mennyisége elérte a 4,0 millió tonnát. A termésátlag országosan mintegy 5,7 tonna volt hektáronként, ám a termésmennyiség területenként nagy eltéréseket mutatott. A Dunántúlon több, az ország keleti és északi területein kevesebb termett. Jobb volt a kukorica termésátlaga Tolna megyében (igaz ott szinte mindig jő), hektáronként 7,4 tonna, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy hektárról átlagosan csak 3,4 tonnát takarítottak be.

Idén nagyon megoszlott a kukorica hektáronkénti átlagtermése egyes országrészek között
Idén nagyon megoszlott a kukorica hektáronkénti átlagtermése egyes országrészek között

 

Napraforgóból az idén – 99 százalékos betakarítási állapotnál – 1,565 millió tonna volt a termés, ami mintegy 2,5 százalékkal marad el a múlt évi mennyiségtől. Szójából országosan mintegy 142,6 ezer tonnát takarítottak be, ami igen kedvező. Ennek a GMO-mentes szójának mintegy a felét Németországban és Ausztriában értékesítik majd.  A cukorrépa hektáronkénti hozama jó, 56,7 tonna, és a cukortartalom is megfelelő, 16 százalék körül mozog. A gazdák őszi búzát mintegy 986 ezer hektáron kívánnak vetni, és a tervezett területből már 963 ezer hektáron végeztek is a vetéssel.

Az elmúlt hónapokban mind a búza, mind a kukorica ára többé-kevésbé stagnált. November elejétől a búza ára a korábbi tonnánkénti 46-47 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedett. A kukoricánál ugyanakkor az ár továbbra is 45-46 ezer forint.

Az idei kárbejentések is lezárultak már. Ezek alapján 203 ezer hektárra érkezett kárbejelentés. A kárenyhítési alapban 21 milliárd forint van. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy a jogos kárenyhítési igényeket, gyakorlatilag visszaosztás nélkül ki lehet majd fizetni.

Lezárult a kárbejelentési időszak idén, több száz gazda kap anyagi segítséget többek között jégkár miatt
Lezárult a kárbejelentési időszak idén, több száz gazda kap anyagi segítséget többek között jégkár miatt

 

2013-ban több mint 15, 2014-ben pedig mintegy 13 százalékkal járult hozzá a magyar GDP növekedéséhez az agrárium. Ez mind a két évben 0,6-0,6 százalékpontos növekedést jelentett az akkori 1,6, illetve 3,6 százalékos nemzetgazdasági GDP-emelkedésen belül.

A Központi Statisztikai Hivatal a mezőgazdaság idei első hat havi teljesítménye alapján mintegy 14 százalékos visszaesést prognosztizált. De most az ágazat összteljesítményét tekintve úgy tűnik, 2015 végén a visszaesés a mezőgazdaságban egyszámjegyű lesz az előző évhez képest.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Merre tart a búza ára? A májusi csapadékos időszak jó hatással volt a gabonákra, így a közepesnél jobb lehet az idei búzatermés. A várakozások szerint nem elképzelhetetlen, ...
Az ukrán válság hatása a magyar mezőgazdaságra... Az Ukrajnában zajló krízisnek nemcsak a politikai vonulatait érdemes nyomon követnünk a híradásokban, hanem nem árt odafigyelni a mezőgazdasági követk...
20 tipp, mire ügyeljen az idei kukoricatermése érd... A hatékony kukoricatermesztés érdekében fontos odafigyelnünk többek között a kártevőkre, a tápanyagellátásra, és a csapadék mennyiségre is. Partnerünk...
10 hasznos tanács a jó kukoricatermés érdekében!... Az eredményes kukoricatermesztést követően az érés szakaszában is több dologra kell figyelni, hogy bő terméshozamot érjünk el. Továbbra is fenyegetnek...
Több és jobb minőségű búza lesz idén A tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén az előzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középső részén már e...
9 aktuális tanács a jó kukoricatermés érdekében!... A kukorica termesztéséhez és a kezdeti növekedési szakaszban javasolt tanácsokról is olvashatott már a Magron. Ezúttal partnerünk, Szieberth Dénes, a ...