Befejeződött az agrártámogatások kifizetése

Rekordösszeget, mintegy 800 milliárd forintot fizettek ki az előző uniós fejlesztési ciklus lezárásának évében, 2015-ben a magyar gazdálkodóknak. A mai napon a kifizetések lezárultak, minden gazda megkapta az őt megillető támogatást.

A korábbi években átlagosan 600 milliárd forint volt a kifizetett támogatások összege. Ebből az adatból is látszik, hogy a mostani 800 milliárd forintos kifizetés hatalmas lépés volt a magyar mezőgazdaság számára.

A kistermelők normatív támogatásának kifizetése tavaly december elején kezdődött, amire 50 ezer gazdálkodó jelentkezett. Mintegy 36 ezer vállalkozónak már kifizették a támogatást.

Minden gazda megkapta a támogatást, amelyre jogosult
Minden gazda megkapta a támogatást, amelyre jogosult

 

A napokban 80 ezer gazdálkodónak indították el az alaptámogatás következő részének, több tízmillió forint előlegnek az átutalását.

A zöldítési támogatás kifizetéséhez szükséges ellenőrzések februárban folytatódnak, 45 ezer gazdálkodónak már kifizették az előleget.

A tervek szerint a június végi határidő előtt, 35 különböző jogcímen már május végére lezárják a kifizetéseket.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Támogatás-igénylések – növénytermesztés, halászat,... Az MVH a héten több közleményt is kiadott különböző területek támogatása kapcsán, amennyiben érdeklik az egyes lehetőségek, kattintson a linkre a rész...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...