Erős, de mégis problémás a magyar dinnyepiac

Hajdú-Bihar megyében évről-évre csökken a dinnye-termőterület nagysága, és az így termelt mennyiség már nem fedezi a megyében élők igényeit. Egy helyi termelő a kereskedőket kihagyva, inkább saját maga értékesít, hogy elkerülje a szinte biztos veszteséget. Országos szinten borúlátó a Dinnyetermelők Országos Egyesülete is, azonban a FruitVeb és a földművelésügyi miniszter másképp látja a helyzetet. Olvassa el az eltérő véleményeket!

Ahogy hétfőn, Budapesten Fazekas Sándor elmondta, megerősödött, talpra állt a magyar dinnyetermelés az elmúlt években, amit az is jelez, hogy a korábbi mintegy 5 ezer helyett ma már 6 ezer hektáron termelnek görögdinnyét az országban. Hozzátette, a dinnyetermesztés az országban mintegy 10 ezer családnak nyújt megélhetést. Aláhúzta: a magyar görögdinnyét nemcsak bel-, hanem külföldön is keresik a vásárlók, a megtermelt dinnye 40-50 százalékát külföldön adják el.

A miniszter a magyar görögdinnye promócióját elindító rendezvényen arra kérte az embereket, hogy minél több magyar dinnyét fogyasszanak, mert ez a szántóföldi gyümölcs nemcsak nagyon jó minőségű, hanem egészséges és vitaminokban gazdag. Kérte a vásárlókat, hogy az itt-ott még fellelhető import dinnye helyett vegyenek magyart. A promóciós akcióhoz több nagy magyarországi áruházlánc is csatlakozott a CBA mellett – fűzte hozzá.

Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) elnöke elmondta, az idén bőven lesz görögdinnye az országban. A belső fogyasztás az elmúlt évek promóciós akcióinak hatására mintegy 20 százalékkal nőtt. A dinnye minősége jó, és várhatóan magyar görögdinnye kerül majd több európai ország fogyasztóinak asztalára az idén júliusban, augusztusban és szeptemberben.

A görögdinnye átlagára Magyarországon (2000–2011) - © Grafika: ÉKN, forrás: KSH
A görögdinnye átlagára Magyarországon (2000–2011) – © Grafika: ÉKN, forrás: KSH

A FruitVeb elnöke az MTI-nek elmondta: a görögdinnye termőterülete 2011-től 2014-ig 4700 hektárról 6000 hektárra nőtt. Ez a nemzeti dinnye programnak és a magyar görögdinnyét népszerűsítő promóciós akciónak köszönhető. Az idei termés fele-fele arányban kerül majd a bel- és külföldi piacra. Hozzátette, azt szeretnék elérni, hogy Magyarország visszahódítsa korábban elvesztett piacait, és ismét a világ harmadik legnagyobb görögdinnye-exportőre legyen, mint a kétezres évek elején.

Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke rámutatott: veszni látszik annak a négyéves munkának az eredménye, amelyet a kormány, a szakmai szervezet és a dinnyetermelők egyesülete közösen végzett a termelők érdekében. Az elnök úgy vélte: a magyar dinnyetermelők támogatásáról szóló konszenzus felborult, mivel egyes áruházláncok akcióznak a dinnyével. Ez pedig a magyar termelők számára káros. A dinnyetermelők egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta: a 30-35 forintos kilogrammonkénti felvásárlási ár nem fedezi az előállítás költségeit. A ráfordításokat a legalább 40 forintos felvásárlási ár fedezné – közölte. Hozzátette: semmi nem indokolta, hogy a dinnye árát egyes áruházláncok taktikai okokból levigyék.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója közölte: az üzletlánchoz a hétvégén érkezett meg az első nagyobb magyar görögdinnye-szállítmány. Ennek köszönhetően megkezdődik a magyar görögdinnye idei szezonja az üzletekben. Az áruházlánc vállalja, hogy innentől kezdve kizárólag magyar görögdinnyét vásárol és forgalmaz – jelentette ki.

Forrás: haon.hu, MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!... A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan ...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi gyümölcsök... Az Idared alma ára a Fehérvári piacon jelentősen csökkent, a múlt heti 248 forint/kilogrammos ár 198 forint/kilogrammra esett. A Fény utcai piacon vis...
Szamóca piaci körkép itthon és az Európai Unióban... A hazai szamóca ára jóval olcsóbb, mint tavaly ilyenkor, ami az átlagosnál korábbi érésnek köszönhető. Az EU főbb szamócatermesztő országaiban jók a t...