Süssön még egy kenyeret!

A Kenyér világnapja (okt. 16.) alkalmából milyen más recepttel is szolgálhatnánk, mint egy isteni házikenyérével. Az elkészítése a pihentetés miatt 2 napot vesz igénybe, de az eredmény garantált siker! Nézzük, mi sül ki ebből!

Hozzávalók:
  • 500 g liszt
  • 2 kiskanál só
  • 5 g szárított élesztő
  • 4 dl víz
  • opcionális: 5 evőkanál ropogós, sült hagyma

Elkészítés:

A száraz hozzávalókat keverjük össze, és öntsük hozzá a langyos vizet, majd dolgozzuk össze. Tiszta konyharuhával letakarva kelesszük estétől másnap reggelig. Reggel tegyük be a kenyérsütő edényt a sütőbe (pl: jénait fedéllel) és állíítsuk be a sütőt a legmagasabb fokozatra. Közben egy erősen lisztezett tálcára borítsuk ki a kenyértésztát, hajtogassuk össze jobbról-balról-alulról-felülről. Egy konyharuhával letakarva hagyjuk pihenni annyi ideig, míg a sütő eléri a maximum hőmérsékletet (sütőtől függ, de számoljunk fél órával). Az immár tűzforró fedeles jénait óvatosan, fogókesztyűvel kivesszük a sütőből, beletesszük a tésztát, majd vissza rá a fedőt, és a sütőbe tesszük fél órára. Ha a fél óra letelt, vegyük le a fedőt, és süssük további 25-30 percet.

Tipp!
Próbálja ki úgy, hogy apróra vágott lilahagymát tesz a tésztába, és úgy süti ki. Az íze valóban rendkívüli lesz!

A receptet köszönjük ezúton is kollégánk édesanyjának!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Diós és mákos beigli recept A karácsony elmaradhatatlan slágere a mákos és a diós beigli. Most saját, titkos receptünket osztjuk meg a gazdaasszonyokkal. Érdemes időben nekivágni...
Mézeskalács recept Változatos alakjával és széleskörű díszítési motívumaival a mézeskalács a karácsonyi étkezőasztal tökéletes dísze lehet, de sokan a karácsonyfát is ’ö...
2 nagyszerű, saját készítésű karácsonyi ajándék!... A hétvégén már 3 gyertya égett az Adventi koszorún, ami egyben azt is jelzi, hogy már csak bő egy hetünk maradt karácsonyig. Nem tudja még, mivel lepj...
Lekváros linzer karika egy kis extrával Van olyan, aki ne szeretné a linzer karikát? Mit szólna hozzá, ha most elárulnánk, hogyan lehet még finomabb, és fogyhat el még gyorsabban az asztalró...
“Párja nincs” zserbó Biztos, hogy kóstolt már olyan süteményt, ami kicsit száraz volt, kicsit kevés volt benne a töltelék, vagy éppen olyan krémes volt, hogy tocsogott az ...
Sütőtök krémleves a javából! Használjunk idényzöldségeket, gyümölcsöket...! ….hangzik a jó tanács. És kinek van szükséges vízízű paradicsomokra? Most egy olyan egyszerű, az ünnepi...