Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon?

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentésből mi is szemezgettünk egy kicsit. Az alábbiakban az érdekesebb adatokat tárjuk Önök elé:

Gyümölcspiac:

  • A Budapesti Nagybani Piac belföldi gyümölcskínálatában a 21. héten 500 forint/kg áron volt kapható a cseresznye, illetve a 22. héten 430 forint/kg áron piacra került a hazai meggy, ami közel 20%al kevesebb, mint a 2012-es hasonló időszaké.
  • A Budapesti Nagybani Piacon az import epret a magyar termék megjelenéséig átlagosan 10 százalékkal magasabb nagykereskedelmi áron kínálták, mint egy esztendővel korábban. A hazai szamóca termelői ára a 16-22. hetek átlagában 2 százalékkal alacsonyabb volt (1158 forint/kg) az elmúlt év azonos időszakához.

SZAMÓCA Árak:

 szamóca

Van olyan vélekedés, hogy a hirtelen felmelegedés utáni gyors lefolyású virágzás és a kevés méh miatt nem lehet az idén kiemelt gyümölcstermésre számítani, mert robbanásszerűen bekövetkezett meleg egyszerre nyitotta meg a rügyeket, így a méhek szinte képtelenek voltak eredményes munkát végezni, azonban az árak alakulásában ez egyelőre nem mutatkozik meg.

  • Az elmúlt esztendő 20. hetében már megjelent a belföldi sárga húsú sárgadinnye a nagybani piacon, az idei év ugyanezen hetében azonban csak spanyolországi és olaszországi szerepelt a termékskálában (400-420 forint/kg). A 21. héten már megjelent, (nagybani piacon), és 600 forint/kg volt a leggyakoribb piacra lépési ára, ami a 22. hétre 30 százalékkal csökkent. Az import felhozatalban szereplő sárgadinnye ára pedig még tovább csökkent (315-328 forint/kg 22. héten).

Egyre több import (tunéziai, marokkói) görögdinnye, valamint sárgadinnye jelenik meg a kínálatban, ami szintén az árak csökkenését fogja okozni.

  • Kimerülőben van a belföldi termesztésű alma tárolási készlete, az import fajtaválaszték viszont széles, a fő típusokon kívül Granny Smith, Jonagold, Jonagored és Starking fajtákat is kínáltak.

Zöldségpiac:

A primőr zöldségfélék szezonja általában későbbre tolódott az idén, a termesztési (fűtési, világítási) költségek emelkedtek, ugyanakkor élénkült a kereslet a friss zöldségfélék iránt. Ezek eleinte együttesen a primőr termékek árának emelkedését eredményezték, viszont a  19-20 héthez képes tovább csökkentek a főbb zöldségfajták árai  alacsonyabban, mint a tavalyi hasonló időszaké

  • hazai primőr sárgarépát a csomós mellett már kilogrammos kiszerelésben is értékesítik. Az előbbit 170 forint/ csomó, az utóbbit 240 forint/kg leggyakoribb áron lehetett megvásárolni.
  • A 22. héten az idei vörös káposztát 240 forint/kg, az ideit 300 forint/kg áron kínálták.
  • Újdonság a belföldi zöldségfélék kínálatában az 1100 forint/kg leggyakoribb áron piacra került zöldbab.
  • az uborkára 35 százalékkal magasabb (452 forint/kg) termelői ár volt jellemző a – tavalyihoz viszonyítva – a 19-ik héten, aztán jelentősen csökkent a belföldi termelői ár. A 6-9 cm mérettartományba tartozó termék ára közel 25 százalékkal 170 forintra, a 9-14 cm-esé mintegy 17 százalékkal 250 forintra esett vissza kilogrammonként.
  • a gömb paradicsom ára 4 százalékkal átlagosan 618 forint/kg-ra emelkedett, míg a fürtös paradicsomé 2 százalékkal 678 forint/kg-ra csökkent 2012. 1-20. hetében az előző év hasonló időszakához képest , majd gömb típust 330-350, a fürtöst 365-385 forint/ kg áron értékesítették a 22. héten, ami a tavalyi év ugyanezen hetének átlagárától 10 százalékkal maradt el.

PARADICSOM

 paradicsom

Összességében egyelőre a piac nem igazolta vissza az alacsony termésátlag miatti árnövekedést, jóllehet a 19-20. héten a tavalyihoz mérten magasabb árak voltak a jellemzőek, azonban a 21-22 héten csökkent és a tavalyi árszínvonal alatti a felvásárlási és a piaci ár is. Az elkövetkező napok időjárása, azonban a nyár későbbi időszakában érő termések árát még bármely irányba befolyásolhatja, bizonytalanná téve a bevételi elvárásokat.

A teljes elemzéshez kattintson ide!

Forrás: AKI Árinformációs rendszer.

 

 

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!... A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan ...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi zöldségek brutt... A Kecskemét Nagybani piacon a szabadföldi Desire burgonya ára csökkent 10 százalékkal, a 22. héten 100 forintba került kilója. A Condor szabadföldi b...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi gyümölcsök... Az Idared alma ára a Fehérvári piacon jelentősen csökkent, a múlt heti 248 forint/kilogrammos ár 198 forint/kilogrammra esett. A Fény utcai piacon vis...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... A Rozella szabadföldi burgonya ára a Fehérvári piacon 128 forint/kilogramm, míg a Fény utcaiban 149 forintot kérnek el kilójáért. A primőr újburgonya...