Jogtalan orosz sertéshús embargó

Az Európai Uniót sújtó, orosz sertésimport tilalom nem a vonatkozó nemzetközi jogszabályokon alapult – állapította meg a Kereskedelmi Világszervezet (WTO). DE az öröm korai, az oroszoknak hatvan napjuk van fellebbezni.

Oroszország 2014 elején tiltotta meg az Európai Unióból származó élő sertések, friss disznóhús és az abból készült termékek bevitelét az orosz-fehérorosz-kazah vámunió teljes területére. Az intézkedés hátterében az afrikai sertéspestisnek az EU Fehéroroszországgal határos területein történt szórványos előfordulása áll. A vámunió azóta kibővült Örményországgal és Kirgizisztánnal.

Az Európai Unió moszkvai képviseletének adatai szerint az orosz importtilalommal az uniós kivitel majdnem 25 százaléka esett ki. A magyar sertéságazat is megérezte a döntés negatív hatásait, ugyanis mi is nagy mennyiségben szállítottunk friss sertéshúst, valamint sertéshúsból készült termékeket a vámuniós piacra. Az ügyben érintett termékek többségének kereskedelme továbbra is korlátozott.

60 napig fellebbezhetnek az oroszok (Fotó: Shutterstock)
60 napig fellebbezhetnek az oroszok (Fotó: Shutterstock)

 

A WTO vitarendezési eljárásában megállapította, hogy az orosz intézkedés nem a vonatkozó nemzetközi normákon alapul. Sérti a WTO állat- és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról szóló, úgynevezett SPS megállapodását. A tilalom nem veszi figyelembe a regionalizáció elvét. Ennek alapján ugyanis lehetőség van a kereskedelem folytatására egy ország betegségektől elismerten mentes területeiről még akkor is, ha az ország többi részének állategészségügyi státusza nem kedvező. A testület kiemelte, hogy a WTO-tagok kizárólag a WTO szabályainak megfelelően korlátozhatják a behozatalt állategészségügyi okokra hivatkozva. Az Európai Unió rendelkezik a világ egyik leghatékonyabb állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági rendszerével, amely szigorú kockázatelemzésen- és kezelésen alapszik.

A testület jelentése ellen 60 napon belül lehet fellebbezni. Amennyiben az említett határidőn belül nem nyújtanak be fellebbezést, a testület a jelentést elfogadja, és Oroszország köteles eleget tenni az ajánlásnak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Beavatkozik a WTO az orosz hústilalomba? A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) döntését kéri az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy jogszerűen tiltja-e Moszkva a sertéshús és élő álla...
180 milliárd Ft-os exportkiesés az orosz hústilalo... Szakértők szerint új piacok után kell nézniük a sertéshússal foglalkozóknak, ha tovább folytatódik az orosz húsembargó. Már, amennyiben nem kívánják n...
Sertéshús-előállítás az Európai Unióban és Magyaro... Cikkünkből kiderül, hogy mennyi sertéshúst állítanak elő az Európai Unió területén, illetve hogy Magyarországon hogyan alakul a sertéshús-export és im...
Változó eredményesség a Tolna megyei sertéstenyész... Általában nullszaldóval vagy kisebb nyereséggel zárták a tavalyi évet a Tolna megyei sertéstenyésztő vállalkozások. 2014 második felében az oroszorszá...
Olcsó a hízó Szerbiában! Évek óta nem volt ilyen alacsony Szerbiában a hízósertés ára, mint az idei év elején. Jelenleg 255-270 forintnak megfelelő dinárért adják a hízókat ki...
2014-es sertéspiac az Európai Unióban Bár még Anglia és Belgium adatai hiányoznak, az eddig nyilvánosságra hozott információkból az látszik, hogy az Európai Unió sertésállománya, noha csak...