Ajándékozzon könyvet karácsonyra!

Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándék, mint egy mezőgazdasági vonatkozású könyv. Cikkünkben néhány ilyen olvasmányt mutatunk be olvasóinknak.

Sztanev Bertalan: Borkedvelők kézikönyve

Ideális választás lehet borászattal foglalkozó családtagunknak, vagy éppen egy olyan személynek, aki csak egyszerűen szereti a jó borokat. A Borkedvelők kézikönyve végigvezeti az olvasót minden fontos momentumon a szőlőtőkék elültetésétől kezdve egészen a bor pohárba kerüléséig, így hasznos tudásra lehet szert tenni belőle.

Czáka Sarolta, Valló László: A metszés ábécéje

Bár az őszi metszéseken már túl vannak a gazdák, a tavaszi metszésekre fel lehet készülni ebből a könyvből. A Metszés ábécéje a kezdő gazdálkodók számára ideális az érthető rajzoknak és folyamatábráknak köszönhetően, de a gyakorlott kertészek is találhatnak benne újdonságokat. A könyv az alapismeretekkel, alapfogalmakkal kezdődik, majd bemutatja a gyümölcsfák és díszfák metszését, ápolását is, de a szőlészkedni vágyókra is gondoltak az írók, ugyanis a szőlőmetszéssel külön fejezet foglalkozik.

Hans-Werner Bastian: Friss és egészséges konyhakert

Ki ne álmodozna saját konyhakertről, ahol tavasztól őszig friss és egészséges zöldségek és gyümölcsök teremnek?! Hans-Werner Bastian könyve még a kezdő kertbarátokból is profi kertészt csinál. A könyv fontos információkat ad az ültetési módokról, a vetés és palántázás megfelelő időpontjairól, a tápanyag-utánpótlásról, a talajmunkákról, sőt, még a gyümölcsfák metszéséről is. Természetesen minden fontosabb zöldség-, gyümölcs-, és fűszerfajta képes illusztrációval szerepel a kiadványban, ahol szakértők hasznos tanácsokkal látják el az olvasót az adott növények termesztésével kapcsolatban.

Peter Grün: Nyúltartás

Nehogy szó érje a ház elejét, az állattartóknak is kedveskedünk kicsit. Manapság egyre nagyobb divat a lakásban nevelhető törpenyulak tartása, de vidéken még ma is sokan tartanok házinyulat élelmezési célra. A Nyúltartás című könyv elsősorban Nekik szól. A szerző a ketrecek szükséges felépítésétől kezdve a házinyúl takarmányozásán át egészen a feldolgozásig minden fontos részletre kitér könyvében, továbbá viselkedésük tanulmányozására és egészségvédelmükre is nagy hangsúlyt fektet.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Támogatás borászati gépek, technológiai berendezés... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 180/2013. (XI. 4.) MVH közleménye az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológia...
Gyümölcstermelők téli továbbképzése rendezvénysoro... A szakmai fejlődés minden szakember számára fontos, így a gyümölcstermesztés területén dolgozóknak is. A programon résztvevők friss információkat tudh...
Mi lesz idén a zöldség-gyümölcs ágazatban? 2013-ban döcögősen indult be a szezon, köszönhetően a hosszúra nyúló télnek. Idén azonban enyhe volt a tél és korán megérkezett a tavasz is: előbb kez...
A zöldséghajtatás technológiai korszerűsítése... A mezőgazdaságban kiemelt szerepe van a különböző fejlesztéseknek, manapság már sok hazai termelőnek és befektetőnek fontos, hogy a legkorszerűbb zöld...
Rekordtermés helyett csak jó közepes várható a gyü... A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt - mondta ...