A víz az úr a földeken

Kezdenek rendkívül nehéz helyzetbe kerülni a hazai gazdák. Az utóbbi napok, hetek töménytelen mennyiségű csapadéka megtette hatását: folyók áradnak és a belvízzel elöntött szántóföldek és legelők mérete napról-napra növekszik. Nincs mit szépíteni: veszélyben lehetnek az ősszel elvetett gabonák!

Napok óta rendkívül csapadékos időjáráshoz van „szerencsénk”. Ha az egyik esőzést okozó felhőrendszer elvonul, máris érkezik a másik. Normál esetben az év ezen szakaszán a hőmérsékletnek 0 fok alatt kellene járnia és hó formájában érkezne a csapadék, de ez nem egy tipikus február. A nappali hőmérséklet nem ritkán eléri a 10 fokot, így a csapadék is folyékony halmazállapotban hullik a nyakunkba.

Nem is lenne ezzel probléma, de az utóbbi időszak folyamatos esőzéseivel nem bírnak a földek. Jelenleg már több, mint 26 ezer hektáron jelent meg ebből adódóan a belvíz. Szakértők szerint az Alföld középső és keleti részén a legrosszabb a helyzet, Szolnok környékén például 15 ezer hektárnyi területen hódít a belvíz.

Mint egy kis tó a szántóföld közepén... pedig ez nem tó, hanem belvíz
Mint egy kis tó a szántóföld közepén… pedig ez nem tó, hanem belvíz

 

A helyzet annyira veszélyes, hogy 24 szakaszon első-, 19 szakaszon pedig másodfokú készültésget rendeltek el a szakemberek a belvíz miatt. Sok helyen szivattyúkkal védekeznek, a Közép-Tiszántúlon már 4,5 millió köbméter vizet emeltek ki a termőföldekről.

Rossz hír a gazdáknak, hogy a következő napokban további esőzésekre lehet számítani az előrejelzések szerint, ami továőbb növelheti a belvízzel elöntött területek méretét. Jelen pillanatban az érintett területek fele szántó, a másik része gyep, rét és legelő művelési ág alá tartozik. Ahol az őszi vetések víz alatt állnak, ott szivattyúzással próbálják menteni a menthetőt a tulajdonosok. Emellett vízelvezető árkok ásásával és réselők létesítésével is próbálnak védekezni. Szakértők szerint, ha a belvízzel elöntött terület mérete eléri a százezer hektárt, akkor már jelentős mezőgazdasági károkról lehet beszélni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Árvíz okozta mezőgazdasági károk bejelentése ̵... Több mint 10 ezer hektár mezőgazdasági területen (nagy részük szántó, kisebb részük legelő) okozott károkat az idei árvíz; ebből mintegy 3 ezer hektár...
Özönvíz és szélvihar – ciklon riogat Országos szinten eshet az eső, 3 mm körüli csapadék várható. Ez alól kivétel lehet a Dunántúl, itt szűrt napsütésre van kilátás. A hajnali 5-6 fok nap...
Melegszik az idő, az eső marad Hajnalban már melegebb idő volt, mint az elmúlt napokban, 8-9 Celsius fokra "emelkedett" a hőmérséklet. Napközben 14-8 fokig melegedhet a levegő hőmér...
Igazi tavaszi idő, néhol nagy mennyiségű esővel... Szombatra nem egészen érnek véget a nagy esőzések. Úgy tűnik, a pénteki nap csak helyenként hozott felüdülést. A Balaton térségében és ettől délre jel...
Csökkenő esők, növekvő hőmérséklet Vasárnap már csak kisebb esőzések fordulhatnak elő, 1-3 mm csapadék várható. A hőmérsékletek kezdenek kiegyenlítődni az egész országban, nem lesznek n...
Nyárias idő, elvétve záporokkal Vajon ez lesz a nyár első napja? Hétfőn hajnalban már az ország nagy részén hajnalban sem süllyed 10 Celsius fok alá a hőmérséklet, 10-11 fokokat mérh...