Veszett kecskét találtak Borsod megyében

Nagyon régen történt ilyen hazánkban, de most újra előfordult: Borsod megyében veszettségtől hullott el egy kecske és gidája. Az eset miatt ebzárlatot rendelt el a hatóság és fokozott óvatosságra intenek minden állattartót.

Március elején egy rókában mutatták ki a veszettséget Borsodban. A múlt héten újabb, veszettség gyanús esetet fedezett fel egy gazda, akinek a kecskéje hátrafeszített fejjel feküdt, nyálzott és görcsös kényszermozgásokat végzett. A laboratóriumi vizsgálatok később igazolták is: az anyakecskében, sőt, gidájában is a veszettség vírusát találták meg.

A kecskék tulajdonosának elmondása szerint a környékről – többek között az ő udvaráról is – az elmúlt időszakban több baromfi eltűnt, amiket valószínűleg róka vitt el. A térségben jelenleg is érvényben van az illetékes állategészségügyi hatóság által a korábbi eset miatt elrendelt 90 napos ebzárlat.

Kecskét ölt a veszettség
Kecskét ölt a veszettség

 

A Nébih közleménye szerint a veszettség az egyik legveszélyesebb olyan betegség, amely állatról emberre is képes átterjedni. Elsősorban a rókák tartják fenn a betegséget, épp ezért 1992 óta rendszeresen, évente két alkalommal vakcinázzák őket veszettség ellen. A veszettség vírusa egyébként a beteg állat harapásával, marásával terjed és mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás.

Néhány fontos tanács:

  • Ha háziállata a megszokottól eltérően viselkedik, vagy harapás nyomait véli felfedezni rajta, haladéktalanul értesítse állatorvosát!
  • A természetellenesen viselkedő (barátságos, vagy támadó magatartást mutató) vadon élő emlősállattal (róka, aranysakál, kóbor eb) ne érintkezzen!
  • Ha jármű által elgázolt vagy ismeretlen ok miatt elhullott róka tetemet talál, ne érintse meg!
  • Mindkét fenti esetben értesítse az állategészségügyi hatóságot!
  • Ha veszettségre gyanús állattal érintkezett, sürgősen keresse fel háziorvosát.
  • Ne feledkezzen meg az ebek kötelező veszettség elleni oltásáról!
  • Mindenképpen javasolt a nem kizárólag lakásban tartott (kijáró) macskák megelőző veszettség oltása is.
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...