Több hektáros biogazdaság, egy sikeres bisztró és egy biopiac, hajnali ötös kelés. Jól hangzik? Járosi Tamás négy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy budapesti ingatlanfejlesztőből balatonhenyei biogazda lesz. A vele készült interjúból kiderül, vajon jól tette-e?
Feleségével, Líviával zöldségeket termesztenek és mangalicákat tenyésztenek, blogjukat sokan olvassák. Az egész úgy hangzik, mint a mesében, de a gazdálkodás sokkal keményebb, mint amire számítottak, ráadásul néha a természet egyszerűen hazavágja a rengeteg munkát. De nem adták fel, nyitottak egy bisztrót és egy biopiacot is. Saját kolbászt és sonkát készítenek, a farmon termelt alapanyagok pedig a tavaly megnyílt balatonfüredi bisztrójuk, a Malackrumpli konyhájára kerülnek.
Miért éppen Balatonhenye?
A feleségem mániája volt, hogy biokertész lesz, szülei parasztemberek voltak, akik bevonták gyerekeiket a munkába. Egy évtizedig készült a feladatra, kis konyhakertet csinált, tanult, könyveket olvasott, elsajátított minden olyan tudást, amit így el lehet. Még a 2008-as válság előtt vettünk egy birtokot Pécselyen, ott is laktunk egy évet, tervezgettük a gazdaságot. A válság közbeszólt, sajnos el kellett adnunk.
Két évvel később ismét nekilódultunk, módszeresen heti egy napban jártam a falvakat – polgármester, templom, kocsma, eladó ingatlanok…az összes faluba bementünk a Balaton-felvidéken, hogy megtaláljuk a helyünket. Fél év keresgélés után Balatonhenyén aztán azt mondta Lívia: „Nem kell semmit megnéznünk, mehetünk haza. Itt akarok élni”.
Meghoznád-e még egyszer ugyanezt a döntést, hogy ingatlanfejlesztőből biogazda leszel?
Nem mennénk vissza Budapestre élni (dolgozni most is feljárok). Pedig néha túl sok a probléma és a kétség, és most nem arra gondolok, hogy állatokat kell etetni, ganézni, hóban, sárban, tűző napon vagy jégesőben. Néha elfogy a szufla, elveszítjük egy kicsit a hitünket, de másnap reggel felkelünk, kimegyünk és ismét örömmel csináljuk. Csináljuk, mert szeretjük, és csináljuk, mert a gyerekeink nem lehetnének jobb helyen.
Mi az, amit biztosan máshogy csinálnátok?
Ha visszanézünk arra, hogy mit gondoltunk arról, hogy mezőgazdaság, csak nevetünk. Volt sok ügyetlenkedés és önteltség is. Túl hamar nőttünk túl nagyra. A technológián javítani kell, bizonyos dolgokat a nulláról kell kezdeni. Jó dolog az elmélet, de csak a saját kárunkon tudunk igazán tanulni. A tavalyi katasztrofális időjárás (mindent elpusztító belvíz) után idén burjánzik minden, rekord minőségű és mennyiségű termésünk van, olyan erős a növényeink immunitása, hogy az állandó csapadék is csak kevés kárt tett bennük.
Minden évnek megvan a fájdalmas, de hasznos tanulsága. Az első években a helyi viszonyokat kellett megtanulni (nincs munkaerő, nehezen megy a befogadás, stb.) a harmadik év a termény elvesztéséről szól ezáltal arról, hogy milyen alázattal kell a növénytermesztéshez hozzáállni, a negyedik év arról szól, hogy ha képes vagy nagy mennyiségben kiváló minőséget előállítani, nos, ez mennyire nem érdekel szinte senkit (de ez már egy másik téma).
Mit csinálnánk másként? Meghoznánk ugyanezt a döntést, de alkalmaznánk azt a rengeteg tapasztalatot, amit az elmúlt években szereztünk. Kicsit jobban állnánk anyagilag, kisimultabbak lennének az idegeink, de ugyanitt lennénk és ugyanezt csinálnánk.
Hogy képzeled el az életetek 10-20 év múlva?
A misszió, amibe belekezdtünk – a társadalomjobbító tevékenység, hogy ne gyúrjon mindent maga alá az ipari élelmiszerelőállítás, hogy valami értelmes dolog elinduljon a kistermelői világban is – jó dolog, de nehéz úttörőnek lenni. Azt szoktam mondani, hogy gerillák vagyunk, csak sajnos a gerillák általában éhen halnak a dzsungelben, vagy lelövi őket az ellenség, vagy amikor kijönnek az erdőből kiderül, hogy már vége a harcnak és a sajátjaik lövik le őket. Most mindháromra van esély.
Forrás: ilovebalaton.blog.hu/
