Pusztító rozsdabetegségek tarolják le a búzát szerte a világon

A búza rozsdabetegsége egy gombák által okozott veszélyes betegségcsoport neve, amely akár a teljes termény pusztulását is okozhatja. A legfrissebb információk szerint egyre több helyen üti fel a fejét Európában, Ázsiában és Afrikában is. Ez pedig nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve.

A búza az egyik legfontosabb élelmiszer a világon. Több mint egy milliárd ember számára nyújt megélhetést és táplálékot ez a gabonaféle. A Föld teljes búzatermésének 37 százalékát Észak- és Kelet-Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia nyugati, központi és déli területei adják. A rossz hír az, hogy a rozsdabetegség pont ezeken a területeken terjed leginkább.

A megszokott védekezés már nem elég, ugyanis mind a sárga- és vörösrozsda esetében új típusok jelentek meg tavaly a világ különböző pontjain. Éppen akkor, amikor a már ismert fajtákat jól kezelték a növényorvosok. Így most gyors és alapos megközelítésre van szükség ahhoz, hogy fel lehessen venni a versenyt velük.

A FAO sajtóközleménye szerint a rozsdabetegségek a szél révén gyorsan tudnak áthidalni nagy távolságokat. Ha nem fedezik föl időben, a teljesen ép búzakalászt, akár pár héttel az aratás előtt is képes sárga levelekké és fekete, elszáradt magokká alakítani. A gombaölők segíthetnek a károk enyhítésében, de a korai felismerés és a jól időzített reakció szintén fontosak. Csakúgy, mint az integrált növényvédelmi megközelítés.

A rozsdabetegségek komoly terméskiesést is okozhatnak, ha nem cselekszünk ellenük időben (Fotó: pointernet.pds.hu)
A rozsdabetegségek komoly terméskiesést is okozhatnak, ha nem cselekszünk ellenük időben (Fotó: pointernet.pds.hu)

 

Tavaly, Szicília szigetén például több ezer hektárnyi durumbúzát támadott meg egy új szárrozsda típus. Ez volt az elmúlt évtizedek legnagyobb rozsdabetegség-kitörése Európában és úgy tűnik, hogy a kenyérbúzákra is átterjedhet az új betegség, ha nem vigyáznak a gazdálkodók.

Más országok Európában, Közép-Ázsiában és Afrikában mindeközben a sárgarozsda újonnan azonosított típusaival kénytelenek szembe nézni. Olaszországban és a skandináv államokban, illetve Marokkóban egy, még el nem nevezett, sárgarozsda típus jelent meg. Az első vizsgálatok alapján különösen agresszív és jobban tűri a magasabb hőmérsékletet, mint más társai.

Mindeközben búzatermesztők Etiópiában és Üzbegisztánban az AF2012 sárgarozsda ellen hirdettek hadjáratot. Ezt megelőzően ez a típus csak Afganisztánban volt jelen, majd Északkelet-Afrikában azonosították, ahol több tízezer hektár búzát támadott meg.

Az új típusok mellett persze a régiek sem tűntek el. Észak-Európában és Törökországban a Warrior elnevezésű sárgarozsda pusztít évek óta, a Digalu pedig Etiópiában pusztít töretlenül.

A harcot kizárólag gyors reagálással és hatékony kezelésekkel lehet felvenni a rozsdabetegségekkel. Ehhez – szakértők szerint – komoly nemzetközi összefogásra van szükség, enélkül ugyanis komoly veszélybe kerülhet a világ egyik legfontosabb gabonaféléjének termése.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...