Ők lesznek az áfacsökkentés legújabb nyertesei

Nagy sikertörténetként könyvelték el az agráriumban tevékenykedők a sertéshús áfájának 5 százalékosra csökkentését az idei év elején. Ezen felbuzdulva többek között a baromfitenyésztők is lobbizni kezdtek az áfacsökkentés mellett, melyet később meg is ítéltek nekik. Sőt, a vártnál is jobban járhatnak 2017. január elsejétől!

Az eredeti tervek arról szóltak, hogy a jövő év elejétől a baromfihúsokra és a tojásra fog vonatkozni az új, 5 százalékos áfakulcs. Most azonban kiderült, a vágási melléktermékekre is ez fog vonatkozni 2017-től.

Januártól újabb húskészítmények lesznek olcsóbbak
Januártól újabb húskészítmények lesznek olcsóbbak

 

Az „Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról” szóló törvény egyébként a 182. számú Magyar Közlönyben jelent meg, sokan innen tudták meg ezt a lényeges információt.

A magyarmezogazdasag.hu információi szerint az 5 százalékos áfakulcs a friss, a hűtött és a fagyasztott baromfitermékekre egyaránt vonatkozik. Ugyancsak 5 százalékos áfa terheli majd a tojást is. Egyelőre nem tisztázott ugyanakkor, hogy a darált és a kockázott húsok is 5 százalékos áfával adóznak-e januártól.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Hogyan alakult a tojás és egész csirke ára a 20. h... Az EU Bizottság publikálta legfrissebb, a 20. hétről szóló összehasonlító adatait az étkezési tojás- és az egész csirke értékesítési áráról. Ezek ala...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi gyümölcsök brut... Cikkünkben a debreceni, kecskeméti, miskolci és szegedi nagybani piacok 22. heti árait vesszük górcső alá. Néhány esetben, jelentős különbségek vannak...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...