Komoly károkat okozhat a szőlőkben az aranyszínű sárgaság

Komoly károkat okozhat a szőlőkben az idén az aranyszínű sárgaság, mert a betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca – a többi kártevőhöz hasonlóan – átvészelte az enyhe telet – hangzott el a témában tartott csütörtöki rendezvényen.

 Az aranyszínű sárgaság 1924-ben jelent meg Franciaországban, majd néhány évtized alatt Európa számos pontján megtelepedett. Magyarországon először tavaly augusztusban, a zalai Lentiben begyűjtött levélmintákból és befogott szőlőkabócákból mutatták ki, ám azóta felbukkant Csongrád és Veszprém megyében is – mondta el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága és a Syngenta szakmai tanácskozásán Nádudvari Éva, a Syngenta szőlő termékmenedzsere.

A fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama akár 50 százalékkal is csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet. A szakember kiemelte, hogy a kórokozóra szinte az összes Magyarországon termesztett szőlőfajta fogékony – többek között a rendkívül népszerű chardonnay, cabernet sauvignon, sauvignon, pinot noir és az olaszrizling is -, és a növények néhány év leforgása alatt ki is pusztulhatnak.

A tanácskozáson elhangzott, hogy a Nébih vezetésével munkacsoport alakult, amely folyamatosan figyeli az aranyszínű sárgaságot terjesztő rovarokat, ezzel segítve a megelőző védekezést. A munkacsoport emellett olyan, a termelőknek szánt kiadványokon is dolgozik, amelyek segítenek a kártevő és a betegség felismerésében, tájékoztatnak a védekezési lehetőségekről.

A Nébih a megelőzés érdekében azt javasolja, hogy a termelők hatóságilag ellenőrzött, minőségtanúsított szőlő szaporítóanyagot ültessenek, valamint gondoskodjanak a betegséget terjesztő kabócák elleni rendszeres permetezésről.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Bajban a gyümölcsök, szőlők Hirtelen meleggel érkezett a nyár, de jön még eső; csak közepes gyümölcshozam várható; aranyszínű sárgaság fenyeget a szőlőültetvényekben; sertéstenyé...
Felhívás az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésr... Mi az a szőlőkabóca? Hogyan tud ellene hatékonyan védekezni? A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Iga...
Légi permetezést rendeltek el Zalában a veszélyes ... Múlt héten hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága az amerikai szőlők...
Veszélyes ellenség a szőlősben Az Amerikai szőlőkabóca csak néhány éve van jelen hazánk telepített szőlőseiben, de már tisztán látható, hogy mekkora kártételre képes. Nem is a puszt...
Zárlati károsító elleni védekezést is támogatnak... Újfajta támogatásra adhatják le igényüket a gazdák. Az illetékes minisztérium egy növényi zárlati károsító elleni védekezést próbál meg segíteni. A tá...
Érkezik a támogatás a szőlőkabóca ellen Elsősorban azoknak a szőlőtermesztőknek szól ez a hír, akik 2016 márciusában jelezték támogatási igényüket. Május elsejétől ugyanis elindult a támogat...