Haszna is volt az áprilisi télnek

Aggódó gazdák szavait már olvashattuk a napokban, most azonban jó hírek is érkeztek a 2 napos téllel kapcsolatban. Szakértők ugyanis örülnek a jelentős csapadéknak, ez ugyanis lényegesen mérsékli az aszályhelyzetet Magyarországon.

60 milliméter csapadék is lehullott az ország egyes részein 2 nap alatt, erre nem sűrűn van példa. Szükség is volt erre a mennyiségű csapadékra, aszály kialakulásától lehetett ugyanis tartani. Sőt, a hó formájában hullott csapadék még előnyösebb is, mint az eső. Lassan olvad ugyanis, így a víz nem folyik el a föld felszínén, hanem lassan be tud szivárogni a mélyebb rétegekbe is. Optimista becslések szerint 3-4 hétre is elegendő most a talaj víztartaléka.

De miért félnek ennyire a gazdák az aszálytól? A válasz egyszerű: évente legalább 40 milliárd forintnyi kárt okoz, ezzel minden természeti jelenség közül ez van leginkább negatív hatással a mezőgazdaságra.

Az aszály okozza a legkomolyabb károkat a mezőgazdaságban
Az aszály okozza a legkomolyabb károkat a mezőgazdaságban

 

Ezeket a károkat kizárólag öntözéssel lehetne mérsékelni. Magyarországon azonban mindössze a termőterület 2 százaléka áll öntözés alatt. Ennek oka, hogy az átláthatatlan és bürokratikus vízjogi szabályozás nem áll a gazdálkodók mellett, nagyon nehéz vízjogi engedélyhez jutni – írja a tozsdeforum.hu.

Amennyiben a jövőben nem növekszik az öntözhető területek mérete, komoly problémákkal kell szembenéznie a mezőgazdaságnak. Kevesebb áru kerülhet a piacra, továbbá akár 10 ezer munkahely is veszélybe kerülhet az ágazatban. Veszélybe kerülhet a belföldi piac ellátása és csökkenhet az export-árualap is. Emellett öntözés nélkül a gazdák a feldolgozóipart sem tudják ellátni megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyaggal.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A napraforgó tizedét takarították be Komárom-Eszte... A Komárom-Esztergom megyében elvetett 11 ezer hektárnyi napraforgóból eddig csak 1300 hektárt takarítottak be, és a csapadékos idő a repce vetését is ...
NAK: a sok eső problémákat okoz az őszi munkákban... Az utóbbi időszakban lehullott jelentős mennyiségű csapadék nem csak a kukorica termésmennyiségére van nagy hatással, más kultúrák is megsínylik ezt a...
Megváltást hozhat a hidegfront A gazdák hosszú hetek óta esőért fohászkodnak, ma délutántól úgy fest, megérkezik a várva-várt égi áldás. Az eső nagyon kell már, csak az a fránya szé...
Nagy esők jönnek – igyekezzünk a vetéssel! Ma és holnap még kora nyárias időre számíthatunk, 23-25 fokos maximum hőmérséklettel és zavartalan napsütéssel, majd holnap estétől változás állhat be...
Ha nincsen, az a baj, ha van, az a baj Hol azt halljuk, hogy a kevés eső miatt van veszélyben a termés, hol azt, hogy a túlzott csapadék teheti tönkre a gazdák munkáját. Jelenleg is ez a he...
Heves áradásokkal érkezik a klímaváltozás – veszél... A Föld egy folyamatosan változó élettér. Változik az élővilág összetétele, változik az emberek száma, változik a kibocsátott káros anyagok mennyisége,...