FM: változik a mezőgazdasági károk bejelentése

Változik a mezőgazdasági káresemények bejelentése: november elsejétől az agrárkár-enyhítési rendszerben elektronikus kárbejelentést alkalmaznak, és ettől az időponttól a mezőgazdasági biztosításoknál is elektronikus területösszesítőt használnak – tette közzé a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a kormányzati hírportálon.

Az elektronikus kárbejelentő felület a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján az „elektronikus ügyintézés” menüpont alatt érhető el az „MKR – Mezőgazdasági Kockázatkezelő Rendszer” elnevezésű alkalmazáson keresztül. Az elektronikus felület használatához szükség esetén a falugazdászok nyújtanak segítséget.

Az idei kárenyhítési évre vonatkozóan az október 31-ig bekövetkezett mezőgazdasági károk termelői bejelentését és a kárenyhítő juttatás iránti kérelmek benyújtásának eljárását a változás még nem érinti – hívja fel a figyelmet a tájékoztatás.

Többek között a belvíz is hatalmas mezőgazdasági károkat tud okozni!
Többek között a belvíz is hatalmas mezőgazdasági károkat tud okozni!

 

Ezért a 2014. október 31-ig bekövetkezett mezőgazdasági káreseményeket 15 napon belül, a megszokott módon papír alapon lehet bejelenteni az illetékes agrárkár-megállapító szervezet részére. A szaktárca megemlíti, hogy az elmúlt napokban bekövetkezett – az agrárkár-megállapító szervezet által igazolt – mezőgazdasági káresemények által okozott hozamcsökkenést a 2014-es kárenyhítésre vonatkozó kárenyhítő juttatás iránti kérelem részeként ez év november 30-ig be lehet nyújtani.

Emellett november 1-től új elektronikus felület segíti a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítások ajánlatkéréséhez szükséges területadatok összeállítását is. Így az „MKR – Mezőgazdasági Kockázatkezelő Rendszer” alkalmazás használatával díjtámogatott mezőgazdasági biztosításokhoz kapcsolódóan területösszesítő is előállítható.

Ezzel az alkalmazással egyszerűen és pontosan meghatározhatóak a biztosítani kívánt területek és azok korábbi években realizált hozamadatai. Az új területösszesítőt előállító elektronikus felület használatánál is számíthatnak a termelők a falugazdászok, illetve a biztosítók segítségére – olvasható a kormányzati hírportálon.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Figyelem! 2013. november 30 -ig van lehetőség káre... A kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához szükséges dokumentumokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapjáról lehet letölteni. A...
MVH közlemények agrárhitelekhez igényelhető támoga... Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által meghirdetett egyes Hitelprogramok keretében nyújtott kedvezményes kamatozású hitelhez, kamattámogatáshoz, va...
MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Pályázat állattartó telepekhez szükséges eszközök ... Pályázat állattartó telepekhez szükséges eszközök és élelmiszeripari gépek, technológiák beszerzésére! Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Al...
MVH Közlemények – kérődző szerkezetátalakítás, áll... Az elmúlt héten újabb fontos közleményeket adott ki az MVH, fussa át az alábbi listát, lehet, hogy Ön is érintett valamelyik által! Ha valamelyik érde...
Tejágazat szerkezetátalakítás, innovatív technológ... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a 19. héten kiadott közleményei az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programjaihoz, a tejá...