Bebizonyosodott, hogy a pénz diktál a hazai agráriumban is!

Az utóbbi két évben ugrásszerűen megnőtt a hazai szójatermő területek mérete, valamint a betakarított termésmennyiség is. Ennek okaként elsősorban azokat a támogatásokat lehet megnevezni, melyek kifejezetten akkor igényelhetőek, ha valaki fehérjenövényt termeszt. Ettől függetlenül továbbra sem beszélhetünk arról, hogy jelentős szerep jutna hazánkban a szójának a növénytermesztésen belül.

Magyarországon 2015 előtt jellemzően 40-45 ezer hektárról 70-90 ezer tonna szóját takarítottak be. A tavalyi év azonban jelentős változást hozott. A zöldítés, valamint a fehérjenövényekre elkülönített pénzügyi forrásokkal megemelt területalapú támogatás következtében a növény termőterülete 77 ezer hektárra ugrott, a termés pedig megközelítette a 150 ezer tonnát. Az idén szójából 181 ezer tonna kerülhet a tárolókba. Ez egynegyedével több, mint 2015-ben. Nagymértékben, közel a felével javult a hozam, amely 2016-ban 3 tonna lett hektáronként.

Nyilvánvaló, hogy a megnövekedett termesztési kedv a bővülő, szójásokat érintő támogatásoknak köszönhető. Az önellátottságunk azonban ettől függetlenül továbbra sem alakul jól. Mindössze a szójaigényünk 15-20 százalékát tudjuk fedezni saját forrásból. Évente 400-500 ezer tonna dél-amerikai szójadarát kényszerülünk behozni, amelynek jelentős hányada GMO-t tartalmaz.

A támogatások viszik előre a szójatermesztést
A támogatások viszik előre a szójatermesztést

 

Mivel azonban hazánk elkötelezett a GMO-mentes szója termesztése mellett, ezért ez nem egy szerencsés állapot. Az elérhető import források jelentős része genetikailag módosított. Ennek aránya Brazília esetében 85 százalék, de például az argentin termesztés 98 százaléka is génkezelt.

GMO ide vagy oda, a világ szójatermelését továbbra is Észak- és Dél-Amerika uralja. A 2016-ra becsült 325 millió tonnás világszintű szójatermésből 287 millió tonnát e két régió termeli meg. A legnagyobb előállító országok az USA (109 millió t), Brazília (101 millió t) és Argentína (56 millió t). A világ többi országának termelése ezekhez képest eltörpül.

A legnagyobb szójafogyasztó régiókban ezzel szemben rendkívül alacsony mennyiségű szóját állítanak elő. Kína 2016-ban várhatóan csak 12,6 millió tonnás, az EU pedig mindössze 2,3 millió tonnás terméssel számolhat.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mi áll az indiai gazdák nagyszámú öngyilkosságának... Szerencsések vagyunk, hogy nincs ránk hatással a Monsanto, vagy az érintett gazdák csak bűnbakot keresnek adósságproblémáik tekintetében? Önöknek mi a...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
GMO-mentes roadshow Jövő hét szerdán, okt. 30-án indul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Apagy községből, a több megyén is átívelő, decemberig tartó GMO-mentes roadshow. A...
5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...