Bajban a dinnyések és a gabonások is – padlón vannak az árak!

Mozgalmas hét áll mögöttünk, sok információ látott napvilágot támogatásokról és agrárprogramokról. Megkezdődött az öntözésfejlesztési pályázatok benyújtása, a nyúltenyésztők is plusz pénzhez jutnak, valamint az aratás is befejeződött – kinek több, kinek kevesebb sikerrel. Amennyiben nem volt ideje elolvasni hét közben a fontosabb híreket, olvassa el összefoglalónkat, amelyben összeszedtük egy csokorba a legfontosabb információkat.

Sose induljon rosszabbul egy hónap – gondolhatták a gazdák augusztus elsején, amikortól be lehetett nyújtani a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztésére kiírt pályázatokat. A nyertesek között 49,5 milliárd forintot osztanak szét, melyet fel lehet használni például vízvisszatartás-fejlesztésre, valamint takarékos öntözési technológiák elterjesztésére is. A pályázatot egyénileg benyújtó gazdák maximum 500 millió forintos, míg a kollektív beruházások maximálisan 1 milliárd forintos támogatásban részesülhetnek.

Komoly pénzt kaphatnak, akik fejlesztenék öntözőrendszerüket!
Komoly pénzt kaphatnak, akik fejlesztenék öntözőrendszerüket!

 

Nem ez volt azonban az egyetlen, támogatással kapcsolatos hír a héten: csütörtökön ugyanis mentőövet dobtak a nehéz helyzetben lévő nyúlágazatban dolgozók felé is. Európában egyre kevesebben fogyasztanak nyúlhúst, így gyengül a kereslet és komoly készletek halmozódtak fel. Emiatt a tenyésztők nem sok pénzt kapnak az állataikért. Ebből kifolyólag most 90 millió forint gyorssegélyt kapnak az ágazatban dolgozók, amellyel a tenyésztők egészségügyi költségeit próbálják csökkenteni.

Önnek is van engedély nélkül használt kút a tulajdonában? Ha igen, akkor most nagy szerencséje van, mert 2018-ig egy jogszabály módosításnak köszönhetően az illegálisan létesített kutakat tulajdonosaik bírságmentesen engedélyeztethetik a vízügyi hatóságnál 2018 végéig. Ahhoz képest, hogy eddig elrendelhették a kutak lezárását, valamint 300 ezertől 1 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatott a vízügyi hivatal, komoly változás és nagy segítség ez a módosítás a kutak tulajdonosainak.

Engedély nélkül létesített kutat? Szerencséje van, most bírságmentesen engedélyeztetheti a vízügyi hivatalnál!
Engedély nélkül létesített kutat? Szerencséje van, most bírságmentesen engedélyeztetheti a vízügyi hivatalnál!

 

A jó hírek közepette befejeződött a nyári aratási szezon hazánk egész területén. A termésmennyiségre nem lehet panasz, viszont az árakkal annál kevésbé vannak kibékülve a termelők. Békés megyében viszont a legutóbbi információk szerint rosszabb évet zártak a gazdák, mint egy évvel ezelőtt. A betakarított búza 60 százaléka ugyanis takarmányminőségű lett, köszönhetően a sok csapadéknak és a jégverésnek, ami rontotta a még lábon álló termés minőségét.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a helyzet hasonló, pedig a betakarítási szezon elején még nagy lelkesedéssel kezdődtek meg a munkálatok. A sok eső azonban megnehezítette a dolgukat, egy időre le is kellett állniuk, majd a csapadék elvonultával a minőség is kezdett gyengülni. A legrosszabb viszont, hogy nagyon gyenge a kereslet a termények iránt, az árak pedig itt is rendkívül alacsonyan mozognak.

Békés megyében már csak a bálák állnak a szántóföldeken
Békés megyében már csak a bálák állnak a szántóföldeken

 

És hogy még kik panaszkodnak az árakra? A görögdinnyét termesztő gazdák. Meglehetősen alacsony áron vásárolják fel tőlük a termést, így nem hogy profitot termelni nem tudnak, de még az önköltségüket sem tudják minden esetben fedezni. Az árak azonban nem csak itthon alakulnak így, egész Európában alacsonyak. És ha ez még nem lenne elég, részben ezzel összefüggésben, túlkínálat is van a piacon, így nem sok esély van arra, hogy komolyabban felfelé törjenek az árak.

Rohamosan közelednek a Szentlőrinci Gazdanapok, ahol mintegy 400 kiállítót várnak a szervezők Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárára. Augusztus 12-14. között már 23. alkalommal rendezik meg a népszerű kiállítást, ahol a régió és az ország mezőgazdaságának, élelmiszeriparának szinte teljes vertikuma felvonul. A rendezők a 3 nap alatt mintegy 25 ezer látogatóra számítanak, akik a gépészettől kezdve az állattartásig a mezőgazdaság minden szakágát megtekinthetik.

Hasonlóan színvonalas rendezvényre készülnek Debrecenben is, ahol már 25. alkalommal nyitja meg kapuit a Farmer Expó. A rendezvényre rekord számú, 300 kiállítót várnak a szervezők, akiket mintegy 30.000 látogató fog megtekinteni. A Farmer Expo sajátossága, hogy a kiállításokhoz, állattenyésztési bemutatókhoz szakmai konferenciák, tudományos tanácskozások is kapcsolódnak. A rendezvény színvonalát tovább emeli, hogy idén már 11. alkalommal rendezik meg a Farmer Expó keretein belül a Hortico zöldség-gyümölcs-kertészeti szakkiállítást.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI és a Magro.hu hírei alapján készült el!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
2016-tól új hitel az agráriumban A Vidékfejlesztési Minisztérium 2016-tól új hiteltípus bevezetését tervezi, hogy a mezőgazdasági szereplők finanszírozási igényére segítséget nyújtson...
5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Megnyílt a Farmer Expo Idén már 23. alkalommal ad otthont a Farmer Expónak a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusa augusztus 17-20. között. A rendezvény a szakmai újdons...