Áldását adta az EB – létrejön a világ legnagyobb óriásvállalata

A két legrégebbi vegyipari konszern, azaz a Dow Chemical és a DuPont egyesülése már hónapok óta lóg a levegőben. Már csak az Európai Bizottság áldására vártak, amely megérkezett, így minden akadály elhárult a világ legnagyobb óriásvállalatának megalakulása elől.

Az Európai Bizottságnak komoly fenntartásai voltak, amikor a Dow Chemical és a DuPont jelezte, közösen folytatnák tovább útjukat a növényvédő szerek gyártása terén. A bizottság attól félt, hogy így megszűnik a piaci verseny és nem lesznek új fejlesztésű szerek a piacon. Ezeket a kétségeket azonban mostanra sikerült eloszlatniuk a feleknek, így a testület áldását adta a fúzióra.

Óriásvállalat felel majd a világ növényvédő szer ellátásáért
Óriásvállalat felel majd a világ növényvédő szer ellátásáért

 

Az összeolvadás révén egy 130 milliárd dollár tőkeértékű, közel 110 ezer embert foglalkoztató vegyipari cég jöhet létre. Ám nem hosszú időre, később ugyanis három önálló vállalatra akarják feldarabolni a konszernt. A későbbi szétválás oka, hogy adózási szempontból ez előnyös lenne a cégeknek, valamint könnyebb lenne nagyobb nyereségtartalmú növényvédő szereket is előállítani.

A részvénycsere keretében úgy alakították ki az átváltási arányokat, hogy a DuPont és a Dow részvényeseinek egyenlő részesedésük legyen az új vállalatban. A ’házasságot’ még az amerikai versenyhatóságoknak is jóvá kell hagyniuk.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
Valóban mérgező anyagot tartalmazott a paprika Mint ahogyan azt már megírtuk, a Greenpeace vizsgálatot tartott hét magyarországi üzletláncban, ahol 12 féle paprikát vizsgáltak meg. A bevizsgált pap...
A frissaratású gabonát ellenőrzi a NÉBIH A fertőzés kiszűrése érdekében a frissaratású gabonafélék mikotoxin, vagyis gombaméreg tartalmát ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...
Évek óta lejárt növényvédőszereket árultak Több mint 400 tétel, évek óta lejárt felhasználhatósági idejű, sérült csomagolású növényvédő szert és termésnövelő anyagot talált a Nébih egy Csongrád...
Több növényvédőszer is tiltólistára került!... Az agrár környezetgazdálkodási programban résztvevő gazdáknak mostantól egyes növényvédőszerek használatára fokozottan figyelniük kell. Több féle kész...
Szinte minden német vérében megtalálható a glifozá... A németek a glifozát betiltását követelik. Követelésük pedig nem feltétlenül alaptalan. Helyi vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy a német lakosság 99...