5,6 milliárdos jégkár, újabb NÉBIH termékteszt – heti Agrárhír-összefoglaló!

Ismét szállíthatunk baromfit Japánba; kevés a szakképzettséggel rendelkező mezőgazdasági termelő; lezárult a Fiatal Gazda Pályázat beadása; sok hibát talált a NÉBIH; újra lecsapott a jégeső. Jöjjenek a hét legfontosabb hírei!

Június 2-án Japán feloldotta a magyar baromfihús importjának tilalmát. A feloldott szigorítást még februárban vezették be, miután egy Békés megyei baromfitelepen madárinfluenzát mutattak ki. A japánok által kiadott közleményből kiderül, hogy Magyarország ezentúl korlátozás nélkül szállíthatja Japánba a június 2. után kelt naposcsibéket, szárnyasokat. Sőt azok húsát és az említettekből készült termékeket, húskészítményeket, valamint a június 2. után tojt tojásokat. A bejelentésnek a magyar baromfival foglalkozó gazdák örülhetnek, ugyanis Japán az Európai Unió után a második legnagyobb felvásárlója a magyar élelmiszereknek. Az oda szállított magyar élelmiszeripari termékek 89 százalékát a hús és húskészítmények, sertéshús, baromfihús, libamáj, nyúlhús teszik ki.

Hazánk mezőgazdasági termelői közül csak 17 százalékuknak van mezőgazdasági végzettsége – derült ki a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége által szervezett konferencián. Egy előadásban elhangzott az is, hogy a 2011-es adatok szerint, ha a teljes lakosságot nézzük, a népesség 2 százalékának, mintegy 200 ezer embernek van valamilyen mezőgazdasági végzettsége. A mezőgazdasági szakemberek mintegy 60 százaléka férfi, és az adatokból az is kitűnik, hogy a mezőgazdasági végzettségűek többsége nem a saját szakmájában dolgozik. Az is kiderült, hogy 2010-ben a mezőgazdasági cégek irányítóinak csaknem háromnegyede – mintegy 7 ezer ember – rendelkezett valamilyen mezőgazdasági szakirányú végzettséggel. Összességében a szakirányú végzettségű vezetők közül 60 százalék felsőfokú, 31 százaléknak középfokú, 9 százaléknak pedig alapfokú szakképzettsége volt.
Önnek sincsen mezőgazdasági végzettsége, de szeretne komolyan foglalkozni a földműveléssel, állattenyésztéssel? Vagy a támogatások igényléséhez van szüksége egy releváns végzettségre? Nézze meg a Mátrix Oktatási Központ által szervezett tanfolyamok listáját IDE kattintva!

Ismét elindulhatott a tojásexport Japán irányába!
Ismét elindulhatott a tojásexport Japán irányába!

 

A május utolsó hetében lezúduló jégeső hatalmas károkat okozott a gazdáknak. Az előzetes kárfelmérések szerint például 22 szatmári, erdőháti és tiszaháti településen összesen 5,6 milliárd forintos kár keletkezett mezőgazdasági viszonylatban. Ezen belül a külterületi gyümölcsösökben és szántóföldi kultúrákban 5 milliárd, belterületi gyümölcsösökben és veteményesekben további 636 millió forintos kár keletkezett. Az érintett polgármesterek több javaslattal is előálltak a kormány felé: az egyik szerint az érintett területeket katasztrófa sújtotta területté kellene nyilvánítani, míg egy másik javaslat szerint, mivel a belterületi károkra nem vonatkozik a biztosítás, egy külön támogatási alapot kellene létrehozni a gazdálkodók megsegítésére. Lehetősége van mindenkinek, aki segíteni szeretne, hogy a 11744027-15445490-00000000 bankszámlaszámra a lehetőségeihez mérten bizonyos összeget átutaljon, amellyel a károsult családokat segítheti. Az átutalás megjegyzés rovatába feltétlenül fel kell tüntetni a „jégkár” szót.

Hasonló károkat okozott a jégverés hazánk több részén is
Hasonló károkat okozott a jégverés hazánk több részén is

 

Legújabb terméktesztjén tápoldatokat ellenőrzött a NÉBIH. A vizsgálatok során összesen 50 termék került vizsgálat alá, az eredmény pedig elszomorító lett. Csaknem minden második termékkel akadt valamilyen probléma. Beltartalmi hiányosságok és jelölési hibák voltak a leggyakoribb okok, melyek miatt a NÉBIH forgalomba hozatali és felhasználási korlátozását rendelt el több, szám szerint 24 terméknél. A vizsgált tápoldatok között volt általános felhasználású, muskátli, de még kaktusz tápoldat is.

Ugyan a Fiatal Gazda Pályázat beadási határideje már lejárt, a gazdák még sokáig izgulhatnak. A beérkezett több, mint 3800 pályázat elbírálása körülbelül 3 hónapot vesz majd igénybe, így legkorábban nyár végén tudhatják meg a leendő gazdák, hogy sikeres volt-e a beadott pályázatuk. Amíg Ők ezen izgulnak, a jövőre pályázni kívánók máson. Az előzetes információk alapján több ponton is változni fog jövőre a pályázat igénylésének feltételrendszere. Míg eddig a támogatással azt a csoportot célozták meg, akik még semmilyen termelési potenciállal nem rendelkeztek, addig a hírek szerint 2016-tól a támogatásra már csak az lesz jogosult, aki egy minimális termelési potenciállal már rendelkezik.

Agrárhír-összefoglalónkat az MTI hírei alapján készítettük el!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kinek érdemes indulni a fiatal gazda pályázaton és... A fiatal agrárvállalkozók indulását támogató pályázat a csábító feltételek miatt sokak érdeklődését felkeltette, de hasonlóan sokan bizonytalanok is, ...
Támogatások fiatal gazdáknak, vállalkozóknak Nem könnyű manapság vállalkozni, új dolgokba belefogni, ezért is próbáljuk segíteni a fiatalokat információkkal az egyes nekik szóló pályázati, támoga...
Hogyan legyen Ön is nyertes a fiatal gazda pályáz... Tudta Ön, hogy melyek voltak a fiatal gazda pályázatok benyújtásakor leggyakrabban elkövetett hibák? Tudja Ön, hogyan védje ki ezeket, és mivel készül...
Figyelem! Lejár a határidő! Már CSAK 1 NAPJUK maradt a gazdáknak a FIATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK indulásához nyújtott támogatás igénybevételére. Ne maradjon le róla! Az Egységes...
Fiatal gazda pályázat, miért, kinek, hogyan és mik... Túlzás nélkül lehet mondani, hogy a fiatal gazda pályázat az egyik legnépszerűbb mezőgazdasági pályázat. Alábbi cikkünk a pályázat ismertebb paraméter...
24 ezer hektárnyi földet hirdetnek meg a gazdálkod... Folytatódik a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében most újabb 24 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg a gazdálkodók számára – jele...