Mit lehet tenni a juhtartás helyzetének jobbítása érdekében, napjainkban, mikor a Kérődző Szerkezet Átalakítási Program és az Agrár Környezet Gazdálkodási Program egyaránt a juhlétszám növelésére sarkallják a gazdálkodókat? A MagroBlog új szakértője, a Debreceni Egyetem tudományos munkatársa, dr Csízi István elsőként a magyarországi juhtenyésztés jelenlegi helyzetét és lehetőségeit mutatja be. Olvassa el a lehetséges megoldásokról a második részt!
Lehetne állami és EU segítségnyújtásért kuncsorogni, de ez délibáb. Mint ahogy az is, hogy összeszövetkezve, együttesen lépjünk fel, erre a mi „feketevérű” fajtánk még nem érett. A Debreceni Egyetem ATK Karcagi Kutató Intézetében két évtizede foglalkozunk juhtenyésztéssel, néhány konkrét, gyakorlatnak átadható tapasztalatunk a következő:
- Fajtakérdés: többnyire össze-vissza keresztezett, elöregedett anyajuhállománnyal küszködnek a hazai juhtartók . Tapasztalatunk szerint ezen a tájon az év bármely szakában pároztatható magyar merinó fajtát teljesen mellőzni nem szabad. De a merinó „nem ura a két báránynak”. Tejelő típussal érdemes keresztezni mint anyavonalat. Jó körülmények között Lacaune-al vagy Brit tejelővel, ahol mostohábbak a viszonyok vagy nyáron fűbéren legel az állat ott Tejelő cigájával, vagy Blanc du Massif Central-al. Végtermék bárány előállításra számos hústípusú fajta kosa kapható. Olyan fajtát érdemes beszerezni, amely után egyrészt könnyen ellik az anyajuh, nem szorul meg sem fejnél sem vállban az újszülött bárány, másrészt jól bírja a Magyar Alföld forró nyarait, harmad-, de nem utolsósorban kedvező csont-hús kitermelési aránnyal rendelkezik (tőlünk nyugatabbra már mindenütt vágóhídi minősítés után fizetnek).Ilyen pl. a Berrichon du cher, mely fajta tenyészállatai nálunk is beszerezhetőek.
- Gyepgazdálkodás: A környezetvédelmi gyeptámogatások „talált pénzek”, igénybe kell őket venni, megtanulni a játékszabályaikat. Ugyanakkor ezek a támogatások be is korlátozzák a gazdálkodókat, pl. nem öntözhet, nem trágyázhat ilyen gyepen. Az alföldi legelők, a ritka esős nyarak (pl. 2010) kivételével, júniustól kiégnek. Legelő kiegészítő szálastakarmányok legeltetésével – pl. szudáni fű hibridek – áthidalhatjuk a kritikus időszakot a téli takarmánykészlet csorbítása, illetve az augusztusi „nyáj hazaverés” nélkül.
A szélsőséges évjárathatás miatt nem minden évben ad kaszálható fűtömeget az alföldi puszta (lásd 2011), ezért nagyon fontos túlélési stratégiai sarokpont a készletezés szálastakarmányokból, akár több évre is egy-egy jó évjárat esetén. A gond csak az, hogy a gazdálkodók jelentős része óriási veszteséggel tárolja a szénáját (akár 30-40 % megy veszendőbe egy tél alatt az ún. piramisba rakott hengerbáláknál). Az „esőcseppet szétcsapó” ömlesztett kazal ma már a történelem része, megoldás a szénapajta illetve a zsugorfóliába csomagolt szenázsbála lehet. Sokkal érdemesebb a jó tárolásba beruházni mint az öntörvényű ősgyepek hozamnövelését erőltetni.
Átgondolandó a fitető (Keresgélő, kifigyelő tevékenység a Tiszántúlon. Olyan személy aki ártalmatlan tevékenység látszatával pl. kamillaszedés a tanya közelébe jutva kifigyeli az ott lévő értékeket és a vagyonvédelem gyenge pontjait, majd leadja az információt. – a szerk.), gyógynövénygyűjtő, gombászó emberek visszatartása és az állatok elkóborlásának megakadályozása végett a legelők körülkerítése. A kerítés anyagának kiválasztásánál két szempontot mindenképp mérlegelni kell. Egyrészt legyen strapabíró, fékezze meg a „kitörő specialista” egyedeket, másrészt ne képviseljen számottevő értéket illetéktelenek számára. Nálunk több ezer folyóméter legelőkerítést használunk sikeresen, mely 5 méterenként gépi hidraulikával lenyomott kéreghántott akác bányadorongból és a ráfeszített 80*6*6 cm-es horganyzott drótszövetből áll. Az ősi tájkép Alföldünkön a ligetes puszta volt, melynek egyfajta rekultivációja lehet a legelők fásítása. Tapasztalataink szerint az alföldi legelőkön kellő talajelőkészítés, trágyázás és beöntözés után a mezei szil, ezüstfűz, vadkörte, tamariszk, szürkenyár jöhet szóba, mely fafajokat csak ligetesen célszerű ültetni, a laposabb legelőrészeken vagy a hodály mellett, és vadkár ellen védeni kell. Ezen ligeteknek a szélvédelemben és abban van jelentősége, hogy esetleges későbbi eladáskor vonzóbb, piacosabb lesz a földünk.
Dióhéjban ennyi gondolat vetült papírra, remélvén, hogy a Tisztelt Olvasó némi bepillantást nyerhet a juhtartás mindennapjaiba.
Dr. Csízi István
tudományos munkatárs
Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma
Olvassa el az 1. részt is, amelyből megtudhatja, hogy hova exportáljuk a legtöbb juhot, és miért csökkent a támogatások ellenére is a juhtartás itthon. Kattintson a cikkért!>>
